A hcltech jelentŐs bŐvÍtÉsi tervekkel Ünnepli ÖtÖdik ÉvfordulÓjÁt romÁniÁban
Bukarest, romÁnia És noida, india--(business wire)--a vezetŐ globÁlis technolÓgiai vÁllalat, a hcltech bejelentette, hogy a kÖvetkezŐ kÉt Évben bŐvÍti romÁniai tevÉkenysÉgÉt, És orszÁgszerte tovÁbbi 1000 embernek ad majd munkÁt. a hcltech, amely immÁron Öt Éve sikeresen mŰkÖdik romÁniÁban, bŐvÍti bukarestben És lasiban (jÁszvÁsÁr) talÁlhatÓ irodÁit. az Új munkakÖrÖk egyharmadÁt a vezetŐ romÁniai egyetemekkel kÖtÖtt partnersÉgek rÉvÉn toborzott diplomÁsok tÖltik be. a vÁllalat jelenleg mintegy 1000 embert foglalkoztat romÁniÁban, hogy a digitÁlis, felhŐalapÚ, mÉrnÖki És szoftveres portfÓliÓjÁnak kiaknÁzÁsÁval kiszolgÁlja globÁlis Ügyfeleit. 2023-ban elnyerte a global top employer (legjobb globÁlis munkÁltatÓ) cÍmet, És hr-es És emberi gyakorlataiÉrt a top employers institute Által a legjobb minŐsÍtÉst kapott romÁniÁban. az alkalomrÓl iulian paduraru, a hcltech romÁniai orszÁgos vezetŐje a kÖvetkezŐket nyilatkozta: „befektetÉsÜnkkel lehetŐsÉget teremtÜnk a romÁniai helyi tehetsÉgek szÁmÁra, hogy technolÓgiai karriert folytassanak. mikÖzben ÖtÖdik ÉvfordulÓnkat ÜnnepeljÜk, És nÖvekedÉsÜnk Újabb szakaszÁba lÉpÜnk az orszÁgban, tovÁbbra is elkÖtelezettek vagyunk amellett, hogy forradalmasÍtsuk az emberek És a helyi kÖzÖssÉgek fejlŐdÉsÉt.” ŐexcellenciÁja, rahul shrivastava, india romÁniai, albÁniai És moldovai nagykÖvete elmondta: „mindannyiunkat bÜszkesÉggel tÖlt el, hogy csupÁn Öt Év leforgÁsa alatt a hcltech, az egyik vezetŐ indiai szÉkhelyŰ informatikai szolgÁltatÓ És megoldÁsszolgÁltatÓ vÁllalat jelentŐs sikereket Ért el romÁniÁban. a hcltech romÁniai nÖvekedÉse ÜgyfÉlkÖzpontÚ megkÖzelÍtÉsÉnek, erŐs vÉgrehajtÁsi kÉpessÉgeinek, valamint az innovÁciÓra És a digitÁlis ÁtalakulÁsra valÓ ÖsszpontosÍtÁsÁnak kÖszÖnhetŐ. a hcltech az orszÁg it-szolgÁltatÁsi piacÁnak egyik kulcsszereplŐjÉvÉ vÁlt.” „a hcltech fontos piaci szereplŐ romÁniÁban. arra szÁmÍtunk, hogy nÖvekedÉsi pÁlyÁja tovÁbb fejlŐdik majd, ahogy a vÁllalkozÁs megerŐsÍti helyi munkaerejÉt És bŐvÍti technolÓgiai kÍnÁlatÁt romÁniÁban.” alexandra simion, az idc tanÁcsadÓja a hcltech alÁÍrta romÁnia sokszÍnŰsÉgi chartÁjÁt, És az orszÁgszerte foglalkoztatottak szÁmÁnak 47%-Át nŐk teszik ki, ami jÓval meghaladja az orszÁgos Átlagot, illetve a globÁlis technolÓgiai ipar ÁtlagÁt. a hcltech egy ÁtfogÓ gyakornoki programmal is rendelkezik romÁniÁban, amivel segÍti a hallgatÓk kÉpzÉsÉt És belÉpŐ szintŰ technolÓgiai pozÍciÓkba valÓ felvÉtelÉt. a helyi kÖzÖssÉgeket is szolgÁlja vÁllalati, valamint alkalmazottak Által vezÉrelt kÖrnyezetvÉdelmi, tÁrsadalmi És irÁnyÍtÁsi (esg) erŐfeszÍtÉsei rÉvÉn. amit a hcltech-rŐl tudni Érdemes a hcltech egy globÁlis technolÓgiai vÁllalat, amely 60 orszÁgban tÖbb mint 222 000 embert foglalkoztat, És a technolÓgiai szolgÁltatÁsok És termÉkek szÉles portfÓliÓjÁval digitÁlis, mÉrnÖki És felhŐalapÚ megoldÁsok kÖrÉ ÖsszpontosÍtott iparÁgvezetŐ kÉszsÉgeket kÍnÁl. Ügyfeleinkkel az Összes fŐbb Ágazatban jelen vagyunk És iparÁgi megoldÁsokat kÍnÁlunk a pÉnzÜgyi szolgÁltatÁsok, a gyÁrtÁs, az ÉlettudomÁnyok És az egÉszsÉgÜgy, a technolÓgia És szolgÁltatÁsok, a tÁvkÖzlÉs És a mÉdia, a kiskereskedelem És a fogyasztÁsi cikkek (cpg), valamint a kÖzszolgÁltatÁsok szÁmÁra. a vÁllalat 2022 decemberÉben lezÁrult 12 hÓnapos konszolidÁlt bevÉtele 12,3 milliÁrd dollÁr volt. ha szeretnÉ megtudni, hogyan lendÍthetjÜk fel az Ön fejlŐdÉsÉt, lÁtogasson el a hcltech.com weboldalra. e kÖzlemÉny hivatalos, mÉrvadÓ vÁltozata az eredeti forrÁsnyelven kÖzzÉtett szÖveg. a fordÍtÁs csak az olvasÓ kÉnyelmÉt szolgÁlja, És Összevetendo a forrÁsnyelven Írt szÖveggel, amely az egyetlen jogi ÉrvÉnnyel bÍrÓ vÁltozat.